Borjúfóka: Két méter hosszúra és 75 kilogrammosra nő meg a borjúfóka, mely a Balti tenger lapos partjain, az Atlanti- és a Csendes-óceán északi vizein honos. Egyes helyeken messze felvándorol a folyókon is. Régebben tömegesen vadászták a borjúfókákat, hogy szép szürke szőrméjüket cipőkké, kabátokká és iskolatáskákká dolgozzák fel. Vadászatukat mára már visszaszorították, de nem használ nekik a tengervizek szennyezése sem, mely néha tömeges pusztulásukat okozza. Júniusban születnek meg a kicsinyek, melyek már pár óra múlva a vízben úszkálnak. Alkalmanként ikrek is születnek, melyekből az anya csak egyet tud felnevelni. A második kis bömbölő jószágot a parton hagyja éhenpusztulni, ha csak egy ember magához nem veszi és fel nem neveli. A kölykök bömbölése úgy hangzik, mint a szivettépő gyermeksírás! Ha anyjuk elpusztul vagy más okokból elveszítik, a kölykök akkor is emberi segítségre szorulnak a túléléshez: egyedül elveszett a kis bőgőmasina! Az északi félteke borjúfókái közé tartoznak a gyűrűs fókák, a kúpos, a szakállas, a szalagos, a nyerges és a hólyagos fókák.

(By: Hans D. Dossenbach-Földünk állatvilága)

Borjúfóka

(Phoca vitulina)

2 m hosszúságot is elérik, súlyuk meghaladja az egy mázsát. Ez a fókafaj messzemenően alkalmazkodott az ár-apály övezethez. Az újszülöttnek már a dagály beálltakor elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy úszni tudjon. A dagály elsodorja a kis állatot, az anyja követi. Érdekes módon ennél a fajnál nem a kölyök követi az anyát, hanem az anya a kicsinyét. A borjúfóka – bár nincs fülkagylója – kitűnően hall. A víz alatt nagyon jól is lát, de a szárazon erősen rövidlátó.

Mivel a borjúfókánál az anya követi a borját, ha ikrek születnek, választania kell közülük. Csak egyikükre tud vigyázni, a másikat sorsára hagyja. Az elárvult kis fóka sírva úszkál a part mentén, míg éhen nem hal. Az Északi-tenger partján a természetbarátok összefogdossák a „sírókat’’ és cuclisüveggel felnevelik azokat. Ezek később az állatkertbe kerülnek.

(Forrás: Kiss Bitay Éva és Veres László: Nagy állatlexikon)